Vattacukorhajú lány

bemutatom a Manka utazásait - első rész

 

Első réész? Lesz második is? Lesz bizony, ugyanis arra gondoltam, minden egyes duplaoldalt megmutatok, és mesélek is hozzájuk, hol mi történt velem (bár Manka nem én vagyok, de minden egyes helyszínen ott voltam), további fotókkal. Ez viszont elég nagy munka, nem 5 perc alatt írom meg ezt a blogbejegyzést, elolvasni sem ennyi idő alatt lehet majd, szóval dőljetek hátra:)
A Manka utazásai tavaly novemberben jelent meg a Cerkabella kiadónál. Szerettem volna előbb bemutatni, de az évvégi hajtásba és vásárokra való felkészülésbe abszolút nem fért bele. Most úgy gondolom, még nem vagyunk olyan messze a megjelenéstől, hogy nagyon ciki legyen, így most pótolom.
Mivel a könyv két fő részből áll, egy francia és egy angol utazásból, könnyen szétszedtem. Az első duplaoldalon Manka még otthon van, épp levelet kap egy barátnőjétől, aki Franciaországban él, és épp meghívja hősnőnket egy közös nyaralásra, Normandiába:
kattintsatok majd a képekre, hogy el tudjátok olvasni a szöveget.
Itt el kell kezdenem a párhuzamokat, ugyanis nekem is van egy Franciaországban élő gyerekkori (magyar) barátnőm, nemcsak Mankának. Az első duplaoldalhoz nem tudok még fotót mutatni, ugyanis ez egy szóbeli meghívás volt, egy babaszoba festésére, akkor még a barátnőm pocakjában hallgatózott a mostanra majdnem másfél éves kisfia..
Ennél az oldalnál igyekeztem azt a színvilágot használni, amit még a 2012-es Manka című könyvben.
Ezután Manka útra kelt, vonattal utazott.
1700 km nagyon hosszú, bőven van idő átgondolni mindent az égvilágon. Én ezeket az utazásokat pontosan erre használom: távolodva az otthontól az utazás ad egy perspektívát a dolgoknak, egy csomó mindenre rá lehet jönni közben, nagyon szeretem.
Ha három szóval kellene Normandiát jellemeznem, akkor ezt mondanám: zöld, zöld, zöld! (Később majd rájövök, hogy ez Angliára is igaz.) A sok eső, a sajátos éghajlat miatt a fű egész évben harsogóan zöld, nagyon sűrű, és a táj igen festői tud lenni a sok legelésző birka vagy a tehenek miatt.
Sajnos mivel annyit költöztem, és ez már az n+1. gép, amin a fotóimat tárolom, a régi, sok évvel ezelőtti normandiai utazásom fotói épp nincsenek nálam..pedig azok között volt ám olyan, hogy fű, fagerendás normann házikó, birkák, patak, lemenő nap..pont, mint egy festmény. Most nem fotóztam ilyet, de ha az angol részhez érünk, ott lesz!
4.duplaoldal:
 Manka itt éppen Honfleurben sétál. Ez egy tengerparti kis kikötőváros, művészek kedvelt helye, mindenhol galériák, kávézók, éttermek. Az impresszionisták is nagyon szerették, olyan, mint egy kis ékszerdoboz. A fenti képet erről a fotóról készítettem, azt, hogy a házszám miért változott meg, nem tudom megmondani, ráadásul csak most vettem észre.
Muszáj megemlítenem, hogy ebben a városkában született a zeneszerző Eric Satie, idelinkelem az egyik darabját, biztos vagyok benne, hogy sokan hallottátok már, mert elég sok filmben szerepelt (pl a Csokoládé című filmben). Minden cukisága ellenére Honfleur nekem nem vidám, hanem pont olyan melankolikus, mint ez a zene. Nyissátok meg új ablakban, és hallgassátok meg.
De ezek a normandiai kisvárosok mind hordoznak magukban egy jó adag melankóliát, amiért úgy odavagyok.
Azért nemcsak barnák és vörösek tudnak lenni ezek a fagerendák, van ám itt kék ház is:
cukiságok:
A kis kikötő, nagyon hideg volt.
A következő oldal egy olyan oldal, ami a könyvben egy fekvő kép, meg kell hozzá fordítani a könyvet. Rouen városkában vagyunk.
Nem flancból csináltam így, egyszerűen ezekben a kisvárosokban olyan szűkek az utcák, és olyan magasak az épületek, hogy nem tudtam volna visszaadni egy közeli képen egy teljes épületet. Ezt az épületet:
Rouen, bár erősen benn van a kontinens belsejében, a Szajna miatt, amelynek partján fekszik, még tengeri kikötőnek számított, és emiatt jelentős szerepe volt a második világháborúban. Így még inkább hihetetlen, hogy ekkora része épen maradt, és ma ugyanazok között a házak között sétálhatunk, mint elődeink pl az 1500-as években.
Rouenról nagyon sok képem van, és rengeteget lehetne róla írni, ha lenne egy másik életem, talán  ideköltöznék. Szép, izgalmas, hogy mindig el lehet tévedni a kis szűk utcákon, mindig vannak házak, amikre rá lehet csodálkozni, minden ház különleges.
Aztán itt van ugye a Notre Dame katedrális (nem keverendő össze a párizsi Notre Dame-mal), amit Monet jópárszor megfestett a szemben lévő házból, ami ma a tourinform iroda.
A katedrális nem volt annyira szerencsés a bombatalálatok szempontjából, ennek még nem olvastam utána, de szegény még most is eléggé megviselt állapotban van. De így is gyönyörű, és szédítően magas, egy időszakban a világ legmagasabb épületének számított.
Itt található a normann hadvezér, Rollo síremléke is.
És akkor a Jeanne d’Arc téma. Ha megengeditek, egy kicsit most elkanyarodnék, de utána visszatérünk Rouenba. Azon a nyáron, amikor a barátnőmhöz utaztunk babaszobát festeni, úgy terveztük, hogy az előtte lévő héten a Loire-menti kastályokat is megnézzük Normandia felé menet. A kastélyokat most kihagynám a posztból, de Orleáns-t is meglátogattuk, van egy pár Jeanne d’Arc szobor, meg utca is, és még a házát is pont megtaláltuk, igaz, nem jutottunk be, és még csak normális képet sem tudtunk készíteni, mert épp feltúrták előtte az utcát.
Valószínűleg ez nem a szülőháza, mert az Domrémy-ben áll.
Ez a szobor viszont kakukktojás, sajnos nem emlékszem,
melyik városban van, de nagyon szép.
Jeanne d’Arcról azért kezdtem el képeket mutogatni, mert elég sok köze van Rouenhoz: itt égették meg a máglyán, van itt egy nagyon furcsa alakú templom is, amiről sajnos nem tudok teljes alakos képet mutatni, itt a karusszel jobban tetszett, de a háttérben ott áll az a vitorlaformájú épület, na az a Jeanne d’Arc templom.
gyönyörű üvegablakokkal:
(ez nem saját fotó, innen van.)
meg van zsánndárk utca, kávézó, múzeum, minden.
Végül az angolokkal szövetséges burgundiak Compiegne várának ostromakor elfogták és kiszolgáltatták az angoloknak, akik Rouen városában francia egyházi törvényszék elé állították, s az eretnekség, engedetlenség és boszorkányság vádjával 1431. május 30-án máglyán elégették. A több mint két hónapos per vezetője az angolpárti beauvaisi francia püspök volt, aki teljesen az angolok szája íze szerint kezelte a vádat. VII. Károly, aki az `Orléans-i Szűznek` köszönhette trónját, semmit sem tett megmentéséért. Perét viszont 1450-ben VII. Károly rendeletére vizsgálták felül, és 1456-ban ártatlannak nyilvánították. 1910-ben boldoggá, 1920-ban szentté avatták. Élete számos irodalmi és zenei mű ihletője volt.
(múlt-kor történelmi portál)
Nem unjátok még, ugye?
A következő helyszín Duclair, a Château du Taillis.
Egyszer valahol viccesen megjegyeztem, hogy ettem már kastélyban pizzát, hát ez ebben a kastélyban volt. Óriási szerencsém van, hogy a barátnőmék baráti körébe tartozik egy olyan család, akiknek van egy kastélyuk. Ez, a képen látható. Borzasztóan sajnálom, hogy jobb fotót nem készíthettem róla.
Teljesen hétköznapi emberek, sokat nem tudok a sztoriról, de megvették a kastélyt, amiben különféle rendezvényeket is tartanak. Ilyen például minden nyáron a gyertyagyújtás, ami úgy néz ki, hogy 1600 mécsest meggyújtanak délután, és estére, mire besötétedik, gyönyörűen lobognak a kis fények a kastély körül, a kertben, a kerti utakon és a szobrok körül. Ilyenkor is fogadnak néhány látogatói csoportot, nagyon különleges hangulata van. Amikor ott voltam, meghívást kaptunk a gyertyagyújtásra, amit sajnos elmosott az eső. Reménykedve vártunk, míg eláll, eközben megvendégeltek bennünket (ekkor jött a pizza), majd mire minden elfogyott, elvonultak a felhők, és mehettünk gyújtogatni. Egy pár kép készült csak, nagyon lekötött a hangulat:)
Egy jobb géppel, nagyobb odafigyeléssel mesés képek készülhettek volna.
És most utazzunk a tengerparta, Etretat városba, és hagyjuk, hogy a szél szétfújja a fejünket.
Nagyon szeretem ezt a helyet, néhányszor voltam már itt, de a hatás mindig ugyanaz a megfoghatatlan érzés.
A sziklákra fel lehet mászni, vagyis rendes kiépített utak és ösvények, lépcsők vannak, azért néhol elég meredek. Az alábbi képet azért tennem be, mert jól látszik rajta középtájon egy barlangféleség. Apálykor ide be lehet sétálni, fel kell mászni egy rozoga vaslétrán, majd egy nem túl tágas, viszont nagyon sötét alagúton keresztül ki lehet jutni az “elefánt ormánya mögé”, egy kis öbölbe. Míg odafelé van ugye a létra, a másik oldalon pár éve még csak egy kötél volt, csomókkal, amiben meg lehet kapaszkodni, és úgy lejutni a kavicsos partra. Még a létra után közvetlenül van egy kis sötét odú a sziklában, mellette egy táblával, miszerint ha valakit a dagály bezárna, ott ki tudja várni azt a pár órát. Jó mi?
Egyébként az öböl, ahová ki lehet mászni, felülről egy másik szikláról, halványan látszik is a kis fekete pont, a kis alagút kijárata:
Na még egy fotót innen…azért választottam ezt a képet, mert nagyon jól látszik, milyen itt a fű. Először is tök vicces, mindenféle irányban nő a szél miatt, és forgók vannak benne, másodszor nagyon-nagyon sűrű, és vastag, olyan, mint egy szőnyeg, vagy mint egy óriási állat puha szőre. Én bizony februárban belefeküdtem, hogy kipróbáljam, isteni volt, kábé itt, ezen a ponton.
Etretat is egy kedvelt célpontja a turistáknak és a művészeknek.
Courbet – Etretat 1869
Monet – Etretat
Delacroix – Etretat 1859
Az utolsó francia kép egy vacsorát ábrázol, és azt a pillanatot mutatja be, amikor Manka elhatározza, ő bizony nem megy még haza, hanem áthajózik Angliába, Emilyhez, az angol barátnőjéhez.
Hát, ételfotókat nem nagyon tudok mutatni. Ez a kép már a vacsora végét mutatja be, olyan 2-3 órával a kezdés után:) A franciák imádnak enni, de meg is adják a módját, nem csak úgy betolják a vacsorát tévézés közben. Nagyon mértékletesen esznek, mindenből, kiélvezve az ízeket. Nekünk talán szokatlan ez, mi szeretünk ugye jól behabzsolni mindent. Egy ilyen francia vacsora után azonban alig lehet felkelni az asztaltól:)
Eddig tartott a könyv első fele, igyekszem minél hamarabb megírni a másodikat is, az sem lesz rövidebb:)
Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mónika says:

    Jaj, eltűnt a kommentem:(Szóval: nagyon örülök hogy tetszik! Azt is írtam, hogy valószínűleg a leginkább azok élvezik ezt a könyvet, akik már jártak itt, vagy készülnek, vagy álmodoznak róla…és hogy hallottam egy olyan kislányról, aki a könyv hatására azt mesélte, hogy Franciaországba utaztak, és az óvónéni meg is kérdezte az anyukáját, hogy tényleg jártak-e ott? :))Igyekszem jönni a könyv második felével is.

  2. Mónika,ez csodás 🙂 biztos a gyerekeknek is tetszik a könyv,de abszolút felnőtteknek való “más” utazás-ajánlós..szuperjó!ahogy a Te szemeddel látjuk azokat a helyeket..az embernek kedve támad Normandiába utazni..most 🙂 köszi,hogy megosztottad!puszi


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!