Vattacukorhajú lány

a 2012-es évem dióhéjban

Először arra gondoltam, hagyom a francba a visszatekintést, hiszen biztosan el fog menni egy napom a megírására, de aztán rájöttem, hogy legalább egyszer egy évben meg kellene állni és visszanézni, mik is történtek, mit csináltam, mit hogy éltem meg. Ki tudja, talán még lelkileg hasznos is lesz, szóval ezt most inkább magamnak írom, hogy meglegyen.
Január
Hát ez könnyű, mert a tavalyi év egész januárját betegeskedéssel töltöttem, az előző karácsonyi időszak annyira kimerített, hogy orvostól orvosig mászkáltam, már amikor fel bírtam kelni. Közben pakolnom kellett volna, és költözködést szervezni, mert február legelején elutaztam Normandiába a barátomhoz. Nagyon nem volt könnyű az életemet két bőröndre leredukálni. Egy a ruháknak, egy a munkának.
Február
Úton Normandia felé, 1700 km alatt simán meggyógyultam. Sokat kirándulunk és egyebek mellett elkezdem illusztrálni Váradi Annamária (Vavilo kids) A farmon c. könyvét. Borzasztó hideg volt, és esett a hó is, ami nem túl gyakori arrafelé. A tengerparton szinte csonttá lehetett fagyni.
Deauville, öltözőkabinok
Honfleur
Le Havre
Egy hónapot töltöttünk Normandiában, majd költözés újból, ezúttal Angliába.
Március
Ismerkedés az angol tavasszal. Gyönyörű zöld minden, madárcsiripelésre ébredek (egy faluban lakunk). Na jó, ez nem az én kilátásom:
Megszületik a viktoriánus Mankák ötlete, bolhapiacokra kezdünk járni. A néni, akitől a csipkéket vettem, azt mondta, ezek viktoriánus csipkék, hát, én simán elhiszem neki. Végül is, miért ne? Elég hosszú korszak volt, nálunk otthon minden szekrénysornak van egy fiókja, ahol matyóhímzéses terítők lapulnak, úgyhogy párhuzamot vonok.
Április
Még mindig nagyon szép az idő. Rengeteget sétálunk, felfedezzük a környéket. Húsvétkor egy kisváros főterén döbbenek rá, hogy idén Angliában töltöm a húsvétot.
Varrtam egy Fridát és egy pompomos arcú Mankát, akit cseresznyevirág Mankának neveztem el.
Május
Elkezd esni. Nem egyfolytában, de kb 4 hónapig esik. Júliusban beszerzek egy gumicsizmát, amit örökre megszeretek. De ne szaladjunk annyira előre. Készítettem egy menyasszony-vőlegény párt.
Május végén szülinapot ünnepeltek a Mankák! A harmadikat.
Néha elmentem futni, és hazafelé mindig beleszagoltam az utcánkban lévő tujába.
A hónap végén pedig megszületett Igor és Borisz, a két cirkuszi erőművész, a legviccesebbek a Mankák közül, azóta is nagy sikerük van.
Június
Esik. Sokat ülök bent, sokat varrok, jönnek az angolkisasszonyok.
Július
Esik. Gumicsizma, plusz kirándulás északra a tóvidékre. Három napból három napsütés, ez a szülinapi ajándékom, plusz látogatás Beatrix Potter egykori házában.
Elkészülök a farmos mesekönyvvel (eddigi leghosszabb és legösszetettebb könyves munkám),
és szinte azonnal elkezdem a Manka utazásait.
Augusztus
Lesz, ami lesz alapon elmegyünk egy hétre sátorozni dél-Angliába, és olyan szerencsénk van, hogy még napozni is tudunk a tengerparton.
Írok egy bejegyzést, melyben tisztázom, hogy miként is kerültem külföldre, mert már a sokadik kérdő levelet kaptam, régi barátoktól is. Nem volt célom a titkolózás, de így alakult. Ezt a bejegyzést is sokan olvastátok. Örülök, hogy a helyükre kerültek a dolgok. (A következő ilyen, mindent tisztázó bejegyzés az lesz, amikor arra a kérdésre válaszolok, hogy “de mit dolgozol külföldön?” szerintem egyértelmű, de lehet, hogy tévedek? 🙂
Szeptember
Szeptemberben meglátogat az egyik barátnőm, egy este alatt megnézzük a hat rész Büszkeség és balítéletet, majd egy nap alatt bejárunk a filmbeli helyszínek közül kettőt is: ez Lyme park
és Sudbury hall.
Még mindig a Manka utazásain dolgozom, valamint cuki fürdősütiket rajzolok a Bomb Cosmetics magyarországi viszonteladójának részére.
Október
Októberben befejezem végre a könyvet, gőzerővel varrok a karácsonyra, hiszen már tudom, hogy november elején hazautazom wampozni. Megkeres a Nők Lapja, egy rovathoz fogok nekik rendszeresen rajzoni.
És elhatározzuk, hogy megint költözünk, Anglián belül.
November
Halloween estéjén költözünk, egy óriási doboz csoki van az ölemben az autóban minden fordulónál, mert a régi és az új ajtón is kopogtatnak a gyerekek édességért. Lett egy saját szobám, nevezzük műhelynek, vagy studionak. De itthagyok mindent félkészen, dobozokban, kipakolok a bőröndökből, hogy bepakoljak, és hazautazzak majdnem két hónapra. Úgy érzem, nem bírom ki. Kibírtam.
Megjelenik a Manka utazásai!
December
(Zámbó Gergő fotója)
Az itthon töltött idő fergeteges volt. Rengeteget dolgoztam, rengeteg barátommal, kedves ismerősömmel találkoztam. Egy barátnőmnél laktam, kipakoltam a bőröndömből, és elmentem wampozni. majd hazamentem és kipakoltam, hogy elférjenek a ruháim. Ezt minden wamp előtt megismétlem. Ja és kétszer vagyok otthon anyuéknál, tehát akkor is. Bőröndhúzó versenyen indulhatnék, nem beszélve a csomagolásról.
Karácsonykor ennek csúcspontjaként egészen komikus helyzetekben és időpontokban húzzuk a bőröndöket.
De aztán végül kb 20 perc alatt újra becsomagolunk 3 bőröndöt, és 29-én végre újra Anglia, az új lakás, a műhelyem, megint kipakolok. Szekrénybe tehetem a ruháim. Mindennek helye lesz, minden el fog férni. Új laptopot kell majd vennem, ezt ekkor még nem tudom. Tervezgetek. Örülök, hogy egy helyben lehetek. Megfogadom, hogy aludni fogok két hétig, és idén máshogy csinálom:)

random fotók 2011

Nagyon szeretek megörökíteni ezt-azt, komoly és komolytalan dolgokat, hogy biztosan emlékezzek rájuk.

Laktam itt, szerettem.

márciusban ide költöztem:

madarakat és nagy virágot varrtam a Pagony kirakatába:

megjelent a Vilma levese, a római parton ünnepeltem meg:

az otthoni padláson megtaláltam gyerekkorom egyik kedvenc játékát, a mesenyomdát, Szyksznian Wanda figuráival:

esküvő 1, 01:30

esküvő 2, 13:20

(itt volt egy kis utazás)

kedvenc virágom, a bazsarózsa

menyasszony ellenfényben:

a férjével:

Mankának dedikáltam a Manka könyvet:

nyáron készült még a Vilma öltöztető, nagyon meleg volt:

októberben Franciaországban vettem egy varrógépet, jó vétel volt. Csak nem tartozott hozzá cérnatartó micsoda, ezért egy papírdarabot tekertem össze, ragtapasszal rögzítettem. Innentől jól működött!

ő az különben: vele varrtam a francia Mankákat.

még sosem volt komolyabb varrógépem. majd egyszer.

ennyi varrócuccom volt akkoriban:

aztán lettek címkéim:
Rosine nevű francia Mankám végtagjait túl rózsaszínnek találtam, ezért vaníliás teával festettem (a szivecskés nem sikerült)

itt készül

itt egy ordító kő, a tengerparton találtam

volt egy kis Párizs is

november vége, itthon:

szívek hátul

…és elöl, éjfél múlt:

aki nem unja még a fotókat, a fészbukon a Manka rajongói oldalon többet is talál.

mutiazasztalod - hát most én is


December végén én is rendet csináltam (a dolgozószobámban) a nappaliban. Az anyagokat színárnyalatok szerint csoportosítottam, kidobáltam eztazt, elpakoltam mindent, és gondoltam, ez igazán jó alkalom lesz arra, hogy megmutassam az asztalom. Hát, megint nem sikerült.

Hétfőn hozzáláttam a francia projekthez, aminek első színes lépése, hogy újságpapírral beborítom az asztalom, és töménytelen mennyiségű papírt festek össze jó drága akrillal (bevallom, ezt nagyon élvezem), ugyanis a mesét kollázs technikával, ragasztással-festéssel tervezem illusztrálni. Az alsó kép a mai munka közbeni rendet ábrázolja. Az egész szobát nem mutatnám meg, higgyétek el, durva.
A projektről itt és itt olvashattok, a határidő január vége, megmutatom majd, hogy haladok (remélem, a többiek is!)


2009-es évértékelőm tényleg csak dióhéjban, hogy év végén majd elolvashassam:

Az elmúlt év nagyon-nagyon vegyesen telt. Már majdnem azt írtam, hogy az első felében semmi különös nem történt, pedig dehogynem! Márciusban-áprilisban felgyorsultak az események, pályáztunk az aranyvackorra, májusban nyertünk vele egy marcipánkörtét, elkezdtem a Mankák varrását (egyébként ezt tartom a tavalyi év legnagyobb eseményének).
Május végén pont került egy munkaügy végére, és szabadúszó lettem. Ambivalens érzelmek kísérték. A nyárra nem nagyon emlékszem, olyan meleg volt, de interjút adtam a Blikk Nőknek, megfogadtam, hogy többet írok a gyerekkoromról, elkezdtem a Dörmögőbe rajzolni. Szeptemberben ovit festettem, boltot nyitottam az etsyn (amire sajnos nem maradt energiám, de idén újjáélesztem), októberben elkezdtem a karácsonyi készülődést (jövőre hamarabb), novemberben jelentkeztem a francia projektre, bár tudtam, hogy már csak az új évben lesz rá időm. Időközben kétéves lett a vattacukorhajú blog, de észre sem vettem. Az év utolsó két hónapja a totális munkamániámmal szép kerek lett, de végül minden sikerült, idén többet gondolkozom és kevesebbet aggódom.

Ez akár a 2010-es év mottója is lehetne:) Mik a terveim az új évre? Kicsit át kell helyeznem a hangsúlyokat, az év első felében szeretnék az illusztrációra koncentrálni, persze a varrást nem hagyom abba, annál is inkább, mert elhatároztam, hogy idén már tényleg wampozok, mert a végén még kirúgnak:) Sok és sokféle tervem van, izgalmas lehetőségek találtak meg az év végén, ezekről babonából még semmit, de a blogot biztosan folytatom, sőt, hamarosan meg is újul, szóval…van minden, hajrá, mindenkinek sok-sok kreatív energiát kívánok, dolgozzatok sokat és örömmel!

2008-as visszatekintés








Az elmúlt évben elég sok negatív és pozitív dolog is történt velem/illetve bennem. Így visszatekintve egy folyamatos hullámzást látok, aminek a vége szerencsére határozottan pozitív, sőt, szuper:) Tavasszal kaptam a szüleimtől egy varrógépet, életemben az elsőt, és én magam is meglepődtem, milyen sok dolog kikívánkozott belőlem, mintha egy szelepet nyitottam volna ki. Életem egyik meghatározó eseménye ez a varrógép-ajándék, ez már teljesen biztos. A varrás a számomra megfelelő hobbi, hogy több is lesz-e belőle, majd meglátjuk. Mindenesetre mostmár legalább annyira nem férünk az anyagoktól, mint addig a papíroktól:)

A fenti képeken mutatok néhány táskát, szatyrot, amiket nem volt időm ide feltenni, olyan gyorsan gazdára leltek.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!