Férjhez mentem - DIY esküvő a kertben

Egy ideje úgy tűnhet, eltűntem, pedig “csak” egy nagy eseményre készültünk, és emiatt semmi plusz energiám nem maradt. Szombaton volt az esküvőnk. Mivel minden dekorációt saját kezűleg készítettem el, úgy gondoltam, megosztom itt a blogon a tapasztalataimat. A tények: kerti esküvő, 34 fő. A szertartás és a vacsora is a helyszínen.

Az esküvőnket 2 hónap alatt szerveztük meg. Ez elég kevésnek tűnhet azok számára, akik esetleg egy évvel előre tudják az időpontot, és még kevesebbnek, ha hozzávesszük, hogy mindent én akartam csinálni. Nem mondom, hogy nem vagyok baromi fáradt, de egyszerűen nem tudtam volna senkinek kiadni a dekort, el sem tudtam képzelni, hogy valaki más által kialakított kép határozza meg a MI esküvőnk hangulatát. Főleg, hogy az első perctől tudtam, mit akarok látni a helyszínen, milyen hangulatot akarok. Ez úgy történt, hogy május végén ültem a kertben a kávémmal, és hirtelen bevillant, hogy lehetne itt az esküvőnk, a két mogyoróbokor között, mögöttünk a násznép, és ahogy a hely kiosztását láttam magam előtt, szépen el tudtam képzelni, hogyan is tudna megvalósulni. Tudtam, mikor hová és mennyire süt a nap, hogy kevesen leszünk (hiszen kicsi a hely), és minden nagyon szép lesz. Miután ezt kigondoltam, megbeszéltem a barátommal, és kitűztük az időpontot, július 19-re. Nem érte meglepetésként a dolog, mert már 2 éve a menyasszonya voltam, de az esküvő pontosan azért tolódott mindig, mert nem állt össze a helyszín a fejemben.

Az egyik sarkalatos pont a sátor volt. Valamilyen sátor kell, mert szabadtéren leszünk, és mi van, ha esik, ezenkívül, ha tűz a nap, árnyékot is ad. El sem tudtam volna képzelni a vidéken szokásos katonazöld sátrat (bár nem tudom, ilyen kicsiben is van-e olyan), végül ez a kérdés gyorsan megoldódott olyan módon, hogy ezt is saját kezűleg készítettük el. Itt meg kell említenem, hogy a szüleim rengeteg segítsége nélkül ez az egész nem valósult volna meg. Az apukám egy este elhozott nekünk 9 db 5 méteres vascsövet, a kezembe nyomott egy doboz fehér festéket és két ecsetet, hogy ezt most gyorsan fessük le az eső előtt. Szakadt a víz rólunk, szinte már sötétben festettük, de meglett. Aztán egy másik napon meghajlították a csöveket és a vázat is felállították, kb 2 hét volt még az esküvőig, de ez már megvolt. Azt tegyük hozzá, hogy az apukám lakatos. Ezután következett a ponyva kérdése, végülis csak meg kellett varrni és felfeszíteni. Akkor még barna kapunk volt, de tudtam, hogy le fogjuk türkizre festeni, tehát abban maradtunk, hogy a ponyva törtfehér lesz. A másik verzió a mentazöld lett volna, de féltem, hogy  a sokféle zöld végül nem passzol egymáshoz, illetve nem tudtam, hogy ha szikrázó napsütésben a mentazöld ponya alatt állunk, nem lesz-e zöldes az arcunk. Miután ez a két kérdés eldőlt, fehér ponyva és türkizes kerítés, nem volt kérdés, hogy a sok színnel és virággal jól fog mutatni.

A ponyvát végül nem volt olyan nagy kunszt megvarrni, de a szabás és a varrás is 2 emberes munka volt. Számoltunk, majd szabtunk 4 db 6 méteres, 148 cm széles csíkot, majd egymás mellé varrtuk.

Miután felhúztuk a vázra, tűzőgéppel sűrűn megtűztük a váz mellett. Szépen kifeszült, főleg a csütörtök délutáni rettenet nagy eső után, de kibírta.

Tudtam, hogy rengeteg papírt szeretnék mindenütt. Megrendeltem a Pantonból 27 tekercs kreppapírt, 4 cm-es csíkokra felvágva. Nem tudtam, mennyi kell, ez végül soknak bizonyult, kb az 1/3-át nem használtuk fel.

Nagy vágyam volt a rengeteg selyempapír pompom, de azt is én akartam megcsinálni, ezért selyempapír után kutattam. Végül készült szalvétából és selyempapírból is, a tapasztalatom az, hogy a szalvétás is nagyon szép, de a selyempapírnak jobb a tartása, és valahogy egészében szebb. Selyempapírt az ikea papír részlegén vettem,  4 csomaggal, akkor csak rózsaszín és kékes színvilágút kaptam, és mindkét színben van pöttyös, csíkos, egyszínű is. Ebből a mennyiségből úgy kb 50 pompom lett, a végén elfelejtettem megszámolni. A pompomok készítését egy következő posztban részletesen is bemutatom, mert imádom, hogy papírból miket lehet csinálni.

Azt hiszem, sokat elárul rólam, hogy amíg a dekort szinte azonnal láttam magam előtt, a ruhámról fogalmam sem volt. Sokat nézelődtem az etsyn és a pinteresten, de egy kicsit minden olyan elérhetetlennek tűnt, és egyáltalán, fogalmam sem volt arról, miben érezném jól magam, vagy mi állna jól. Egy esküvői szalonban felpróbáltam néhány fűzős-abroncsos ruhát, de amit a tükörben viszontláttam, az a lehető legtávolabb állt a személyiségemtől. Végül az utolsó ruha, amit felvettem, tökéletes volt méretben és fazonban, ráadásul igen baráti ára volt, így bár egyet aludtam rá, de gyorsan megvettem, és kitaláltam, hogy a saját ízlésemre alakítom majd. Ebben anyukám segített.

Ez egy elég rossz fotó, de már csak ez maradt fenn mint kiindulási alap.

Az empire fazonú ruha övrészéről először is leszedtem a díszítést. Vásároltam 2 méter törtfehér rugalmas tüllt (szélessége 2.80 volt), és ez bőven elég volt a ruhára, ha fátylat szerettem volna, még az is kijött volna belőle, de a fejdíszt máshogy képzeltem el. A tüllt egyetlen, vékony rétegben felvarrtuk a ruha övszerű részére.

A maradékból csíkokat vágtunk, és feltűztük rám felülre, szintén a ruha derekára, ekkor kb. eldőlt, hogy kissé görögös hatású lesz az esküvői ruhám, de nem bántam. Felvettem, megnéztük, anyukám rávarrta, majd az egész öv részre került egy széles bézs szaténszalag, hogy ezen munkálatokat elfedje. Mivel nem volt sziklaszilárd elképzelésem, így kísérleteztünk, mi az, ami jól mutat, mi az, ami megvalósítható. Azt tanácsolom a menyasszonyoknak, ne ragaszkodjanak mindenáron ahhoz az elképzeléshez, ami esetleg kislánykoruk óta a fejükben van. Merjetek rugalmasak lenni, és csakis azt nézzétek, mi áll jól. Próbáljatok fel minél több fazont, olyat is, amire első körben azt mondanátok, biztosan nem áll jól, mert lehet, hogy köztük van az igazi. Nálam így történt.

Fejdísznek nálam először csakis a virágkoszorú jöhetett szóba. Aztán átgondoltam a dolgot, mert két lehetőség volt: vagy élő, vagy művirág. Az élővirágot nem mertem bevállalni, hogy  a legnagyobb stressz közepén, aznap fonjunk koszorút, és akkor derüljön ki, hogy valami nem jó, vagy hogy a dögmelegben hamar elhervadjanak. Maradt a selyemvirág, amivel az égvilágon semmi bajom, sőt imádom, de nem találtam megfelelő méretű virágokat, még az ikeában sem, akkor amikor ott jártam. Közben felpróbáltam egy-két fesztiválkoszorút a plázákban, és rájöttem, hogy talán mégsem a koszorú a legjobb ötlet, legyen hajpántos.  Ezután sikerült a fejdísz témát jégre tenni egészen az esküvőm előtti estéig, amikor pedig már muszáj volt elkészíteni. Ez egy kissé meredek volt, belátom. A szüleim kertjében ültünk a barátnőmmel, és úgy készült a fejdísz (mert nem vittünk ki tükröt), hogy feltettem a hajpántra egy-két dolgot, felvettem, a barátnőm lefotózott, megnéztem a képet és haladtam tovább. Na ezt nem javaslom, mert bár én tökéletesen elégedett voltam a fejdíszemmel, azért ezt lehetett volna kevesebb stresszel is. Végül egyetlen szál selyemvirágot használtam fel hozzá, ami évek óta megvolt. Azért kimostam.  A ruháról (velem együtt) és a fejdíszről a következő bejegyzésben találtok majd képeket.

Ha idáig olvastatok, gondolom, jó sokan azt gondoljátok, elment az eszem, és így nem lehet esküvőre készülni. De lehet. Olyan vagyok, mint a víz, amely mindig megtalálja a medrét. Rugalmas vagyok, és ha valami nem megy valahogyan, akkor kitalálok más utakat. És mivel a végeredményt látom magam előtt, vagy legalábbis  a hangulatát, mert az a legfontosabb, azt soha nem tévesztem szem elől, és így végül mégis úgy lesz, ahogyan szeretném. A másik, hogy nekünk, magunknak akartam az egészet, és nem kifelé mutatni valamit. Így az a nyomás nem volt rajtam, bíztam magamban. Bízzatok ti is, mert az esküvőnk másnapján, végiggondolva az egészet, rájöttünk, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy elképzeltük.

Az asztaldíszek készítésére egy másik kedves barátnőmet kértem meg, akinek nagy tapasztalata van már esküvői dekorációban. Téglalap alakú műanyag dobozba nedves oázis került, majd megszülettek a gyönyörű asztali díszek, melyekhez főleg rózsát, vasrózsát, borostyánt használtunk fel, és került bele szederág is, anyuék kertjéből.

Ezeket az egyszálas kis vázákat nagyon egyszerű megcsinálni. Tekerjetek vékony drótot ketchupos, salátaszószos, kis olivaolajas, karcsú üvegek szájára, kössetek rá valamilyen natúr szalaggal mini tortapapírt, egy szál virág, egy szál zöld, és kész is.

Ugyanezzel a módszerrel mécsestartókat is aggathattok a fákra, ehhez olyan kis üvegekre van szükség, mint pl. az erős pistáé, vagy kis lekváros üvegek. Egy csipkeszalag került a szájukra és mehetnek a fákra. Nagyon hangulatos, ha lett volna több ilyen üvegem, ebből többet is csináltam volna.

A pincében találtam ennek a kis táblának az alapját. Egy kissé lecsiszoltam, és akrillal festettem rá a feliratot. Nemcsak látványelem volt, azért kellett, mert a vendégek 90%-a még nem járt nálunk. A ház előtti egyik fára függesztettük ki barackszínű szalaggal. Bevallom, ez is egyik éjjel készült.

A posztot hamarosan folytatom, hiszen van még miről írni, remélem, velem tartotok!