Tarthatatlan volt, hogy már július közepe, de még mindig a háttérkép a legújabb bejegyzés. Az úgy van, hogy mióta kertes házba költöztünk (itthon), azóta egyrészt viszonylag ritkán látok kastélyt, amit lefotózhatnék, másrészt este kilenckor kikapcsolom a gépet, bár már hattól nem is vagyok bent.
A látszat ellenére nagyon is dolgozom, de most jöjjön egy cicás-kutyás poszt.
Nagyon szeretem a cicákat, nem is olyan régen írtam is, mennyire hiányzik, hogy legyen. Most van négy. És egy törpetacskó, még kölyök ő is. A cicák közül csak kettőnek van még neve, de az is lehet, hogy a két névtelen valaki másé lesz, úgyhogy őket addig duplán kell szeretni.
Ekkorák voltak, amikor kaptuk őket:
Ő Kornélia, a cicafigurám után.Valamiért mindig nagyon ijedten néz.
Ő az egyik névtelen, a másik is kb ugyanígy néz ki, kis szürke álarcos lovagok.
Ő Szófia Hercegnő. Remélem, egy fiú kiscica nem sértődik meg ettől a névtől, de mivel nem érti, mit jelent, úgy gondoltuk, hívhatjuk bárhogy.
Nagyon jó kiscicák, egyáltalán nem rosszalkodnak.
Bár a szőlőre szeretnek felmászni.
Mind a négyen:
Ő pedig Csipesz, a kiskutyánk. Hallgat még a Csiperkére, a Csipikére, vagy bármilyen Csi-vel kezdődő szóra. Sajnos a farka hegye lemaradt a képről, de kiegészítettem nektek:
Imádjuk. Nagyon érdeklődő kiskutya.
Az ott a kutya alatt két cicaláb. Ez a közöttük lévő viszonyokat is érzékelteti.
Csodás állatsereg, nagyon cukik! A szüleimnél a szőlő nekünk is mindig tele volt cicákkal 🙂 Inkább cicás vagyok, de ez a tacsi olyan édesen néz, hogy rögtön levett a lábamról 🙂 Vigyázz rájuk!
Hi, my name is Monika Horvath, I'm Hungarian illustrator, and I also create my textile dolls. That's my own brand, the Manka.
*
Horváth Mónika vagyok, illusztrátor, és a Manka babák tervezője. A babákon kívül felnőtt- és gyerektáskákat is készítek ezzel a figurával, de a munkáim között találsz még gyerekszobai dekorációt, grafikákat, zsebtükröket, képeslapokat, füzeteket, és persze mesekönyveket is.
*
Ha szeretnéd látni az aktuális kínálatot, kattints a meska boltom kirakatára, illetve gyere a facebook Manka oldalára, ahol elsőként számolok be az újdonságokról.
*
Bármilyen kérdéssel a horvath pont monika kukac gmail pont com emailcímre várom a leveled.
Az oldalon megjelenő minden tartalom, legyen az szöveg, fotó vagy illusztráció, a szerző tulajdonát képezi.
All rights reserved!
Csodás állatsereg, nagyon cukik! A szüleimnél a szőlő nekünk is mindig tele volt cicákkal 🙂 Inkább cicás vagyok, de ez a tacsi olyan édesen néz, hogy rögtön levett a lábamról 🙂 Vigyázz rájuk!
végül nem jönnek a kettő lovagért, utaztassam neked Angliába? :))
Nagyon edesek :)En is úgy szeretnek mar egy kiscicat !