Már lassan a májusnak is vége, de csak most jutott eszembe, hogy még nem tettem fel ide az áprilisi Éva magazin Mollie Makes mellékletében megjelent interjút, olvasható verzióban. Azok kedvéért tehát, akik nem jutottak hozzá ehhez a számhoz, vagy külföldön élnek, illetve a hímnemű barátaim kedvéért, akik nem vesznek a kezükbe női magazint, íme:
(kattintásra nőnek a képek)
Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az interjú után, köszönöm, Éva magazin! ♥
A ma megjelent Éva magazin Mollie Makes kreatív mellékletében egy duplaoldalas interjút olvashattok velem a Mankákról.
A mellékletet úgy találjátok meg, ha egyszerűen megfordítjátok a magazint:-)
Azt hiszem, nem kell ragoznom, hogy mennyire örülök ennek a megjelenésnek. Az Éva magazint amúgy is nagyon szeretem a tartalmas cikkek miatt, az pedig, hogy a Mollie Makes mellékletben szerepelek, külön öröm, mert az eredetije már Angliában is nagyon tetszett, egy színvonalas kreatív lapról van szó. Szuper fotók, sok-sok inspiráció. Szóval: éljen, éljen!
*
Az egyik dolog, amit még el akarok mesélni a dologgal kapcsolatban, hogy tudom ám, mostmár nagyon kellene egy jó portréfotó. Ezt a szürke sapis képet nagyon szeretem, jó a hangulata és szép emlékek fűznek hozzá, de az idő telik és haladni kell előre. A másik, már relevánsabb információ, hogy egy kicsit furán érzem magam minden interjú után, mert utólag úgy érzem, mindig túlságosan rózsaszín képet festek az életemről. Én valóban szeretem a munkám, ezért eszembe sem jut arról mesélni, mennyire sok munkával járt az, hogy ma ott tartok, ahol. Mennyi lemondás, és áldozat és tanulás, és legfőképpen munka, munka, munka. A barátaimnak is sokszor csak erről voltam képes beszélni (bocs mindenkitől! ♥♥♥). Így ne is csodálkozzak, ha sokan csak a vidám kirakatot látják, ami persze tudatos is, mert amiket készítek, mind vidám és kedves dolgok, és nem is illik a kirakatba kitenni a problémákat. De most, hogy egy kicsit megállok, hogy örüljek, azért eszembe jut, hogy nem olyan egyszerű ez az egész. Már észre sem veszem, hogy nem 8, 10 órákat dolgozom, hanem többet, állandóan a munkán és a fejlődésen jár az agyam, sokszor hétvégén is dolgozom. Évekig rengeteget éjszakáztam, ma már erre nem vagyok képes. És bármennyire is kedves és segítőkész emberek vesznek körül, a munka oroszlánrésze az enyém, és tudom, hogy én kezdtem bele ennyi mindenbe, de iszonyú nehéz mindent kézben tartani. Egy Manka készítése pedig nem ér véget azzal, hogy befejeztem az utolsó öltést és elvágtam a cérnát. Aki hasonló munkából él, tudja.
Nem panaszkodni szeretnék, de talán nem is veszitek annak. Én választottam ezt az utat és boldog vagyok vele. De a fenti gondolatok már nagyon kikívánkoztak belőlem, ez pedig egy félig illusztrációs, félig személyes blog, talán nem veszitek rossznéven, ha őszinte vagyok.
♥ Köszönöm az Éva magazinnak az interjút! ♥
Január 11-én szombaton a TV2 Stílusvadász című műsorának vendége voltam. A pár perces videót itt is megnézhetitek:
