Eseménydús a május! 22-én, azaz holnap ünneplik a Mankák a 4. szülinapjukat!

Négy éve varrtam az elsőt, érdemes lett volna számolni, mennyi készült azóta – sajnos ezt elmulasztottam. A szülinapokról persze sosem feledkezünk meg! Íme az idei akció, melyet egybekötöttem a gyermeknappal: 

A meska boltot a szokásos helyen, itt találjátok:

Már két hete itthon vagyunk, de nem jutottam el odáig, hogy egy szép, kerek bejegyzést írjak. Egyrészt tele a fejem, és le kell ülepednie a rengeteg történésnek, másrészt kertes házba költöztünk, és a költözéshez pluszban sok munka szakadt ránk. Mindezt boldogan csináljuk, szépül a ház és a kert, a jövőben biztosan számíthattok kertes fotókra is:

De angliai fotók is vannak még bőven, amiket nem mutattam, hamarosan sort kerítek rájuk, nem maradhatunk kastély nélkül:)

Hello május! Vártunk nagyon!

Valahol olvastam, hogy újra divatos lesz a rózsaszín, de végül nem is ezért lett ilyen a májusi. Kellemes, meleg cukorkahangulatot szerettem volna. Először egy kicsit tartottam tőle, nem lesz-e túl sok a rózsaszín, de már pár napja tesztelem ezt a hátteret a saját gépemen, és mindig felvidított, szóval működik:)

Fogadjátok szeretettel.

Válasszátok ki a nektek megfelelő arányú képet, kattintsatok rá, utána jobb klikk, mentés másként vagy beállítás háttérként.

Megint csomagolunk.

Összeszámoltam, az utóbbi pár évben nyolcszor költözem, ami nem kevés, főleg ilyen munkával. Már visszaszívok mindent arról, hogy én bárhol tudok dolgozni és könnyen utazom. A dobozok egymás után teltek meg újra az anyagokkal, eszközökkel, cérnával, szalaggal, pompommal, gyöngyökkel, festékkel, papírokkal, ceruzákkal, ecsetekkel, kiszabott, félkész és teljesen kész Mankákkal, lábakkal, kezekkel, a tömőanyagként használt párnákkal. A napokban felszabtam több, mint 70 méter anyagot, egyméteresekbe, kétméteresekbe, Mankának, arcoknak, így sokkal könnyebb költöztetni. Eladtuk a szuper ikeás, mindent elnyelő polcom, az egyik asztalom már elvitték, a másikat is el fogják hamarosan, nem marad, csak a konyhaasztal, és a nyaraló-dolgozó üzemmód néhány napig – de nyaralás nélkül. Most a logisztikáé a főszerep. Egy bőrönd, egy laptop, papírpoharak, néhány nap, és újra otthon vagyunk. Szomorúnak tűnhetek, de csak azért, amiért az ember nem lehet egyszerre két helyen. A szomorúság az elmúlás természetéből fakadó melankólia csak, legalább ugyanennyire várom is, hogy megint otthon legyünk. Bordóra festett meggyespitét szeretnék enni, a szép rózsaszín biciklimen száguldani, egy óránál hosszabb időre látni a nagymamámat, saját kertből szedett virágot tenni az asztalra. Szentimentalizmusom büszkén vállalom! Most egy olyan egyenes közepe felé járunk, aminek az egyik vége szomorú, összepakolós, átgondolós és szervezős, majd a közepe után az egész átfordul újra tervezgetésbe és otthonteremtésbe, abban pedig nagyon jó vagyok.

Sokat gondolkoztam, mit írjak ide, de úgy látom, menni fog mégis.

A tárgyak költöztetésén túl a nagy munka az új menetrend kialakítása, de szerencsére ez a mostani helyzetnél jóval egyszerűbb lesz. Nektek pedig jó hír, remélem, hogy újra megnyitom a meska boltom, újra belföldi postázással és postaköltséggel számolhattok, lesz elsőbbségi küldemény, nem lesz drága a reprók és a zsebtükrök feladása. Mindenhez sokkal egyszerűbben és gyorsabban hozzá lehet jutni. Már dobozban sorakoznak az A5-ös repróim, főként ebben a mindenki számára praktikus méretben fogok dolgozni mostmár, persze lesznek kivételek. És sok-sok Manka várja, hogy felkerüljön a meska boltom polcaira. Amint minden együtt lesz, kiteszem a nyitva táblát! (Várhatóan május 7 után.)

Május közepére már rég teljes üzemmódban fogok dolgozni, így ha gyereknapra Mankát szeretnétek ajándékozni, számíthatok rám, lesz sok újdonság, tele vagyok tervekkel.

Végül néhány sorban pedig szeretném tisztázni az okokat. Anglia nagyon szép, nem szerettünk ki belőle (sőt!), de őszintén szólva nem terveztünk itt nagyon hosszútávra. Most kaptunk egy lehetőséget otthon, és úgy döntöttünk, élünk vele. Ez a vidék mindig is hiányozni fog, és biztos vagyok benne, hogy visszajárunk majd. Most otthon a helyünk, és mi lehet alkalmasabb a hazaérkezésre, mint a május?:)

 Először is van itt két, nem is annyira új nyomat, de most újra hozzájuk lehet majd jutni. A love my cat és a boszorkánycipő című illusztrációm első adagja régen elfogyott, de azóta is érdeklődtök, van-e még belőlük. Mostanra ágyaztam meg az új nyomatoknak (fogalmam sincs, miért ezt a szót használtam), szóval előkészítettem a terepet nekik, kitaláltam, hogyan legyen a folytatás és a kivitelezés. És voilá. A varrás és az egyéb munkák mellett folyamatosan dolgozom ugyan a következőkön is, de most elképzelhető, hogy egy kis ideig nem lesz még újabb.

A bejegyzésben szereplő első kép tehát a boszorkánycipő, vagy bővebb nevén a boszorkány elveszett cipője. Jónéhány évvel ezelőtt készült, amikor nagyon csalódott voltam valami miatt, és fényes nappal könnyben úszva mentem haza, majd otthon kinyitottam egy üveg bort, istenem, megesik az ilyesmi, majd megrajzoltam ezt a  képet. Az eredeti mérete kb A3-as. Mivel erdei boszorkányról van szó, így a papírt erdei gyümölcsteával színeztem itt-ott, a többi szín már akvarell. Érdekes, régen nagyon sok melankolikus dolgot rajzoltam, ma már ez nem jellemző rám, de érzem, hogy jó lenne újra.

*

A következő kép az I love my cat, elég populáris lett. A téma onnan jött, hogy én is ennyire szeretem a macskákat, például, ha nagyon rossz a kedvem, kb 4-5 cuki cica kép egészen jól fel tud vidítani. Már egy ideje nincsen cicám, de remélem, hamarosan lesz. 

 Ez pedig a következő feliratos illusztrációm, ez már vadonatúj. Ha valaki úgy érzi, nem a szavak embere, szeretné elmondani a másiknak, mit érez, de valahogy mindig másra terelődik a szó. Akár bocsánatkérés mellé is jól mutat. Vagy csak úgy.

A nyomatok hamarosan kaphatóak lesznek a szokásos boltokban, és hogy mik a szokásos boltok, azt is felelevenítjük hamarosan, de egyébként  a blogom oldalsávjában sorakoznak a logók, mindegyikre lehet kattintani is.

Megjelent tehát A rejtélyes kulcs, és be is mutatkozott a hétvégén a Könyvfesztiválon. Én sajnos nem voltam jelen, pedig jó lett volna együtt örülni, persze hamarosan erre is sor kerül. Addig is mutatok néhány szép fotót a könyvről. Remélem, nemsokára én is láthatom élőben:)

(a képeken az írónő keze és térde:)

Összegyűjtöttem pár linket a könyvvel kapcsolatban, az alábbi linken interjút olvashattok a könyv szerzőjével, Kertész Edinával:

A Naphegy kiadó oldalán a könyv ajánlója, itt meg is rendelhetitek, kedvezménnyel:

 Itt pedig egy igazi Igazmondót hajtogathattok magatoknak:

 Kiteszem ide nektek az Igazmondó fekete-fehér változatát, innen tudjátok lementeni és bejegyzés végén lévő kép segítségével hajtogassátok meg a gyerekekkel. Nyomtathatjátok sima fehér papírra is, de valamilyen szép, mintás papírból még klasszabb.

Persze, ha bőven van tinta a nyomtatóban, mehet a színes is, amit én terveztem:

a hajtogatás menete:

  

Jó olvasást és jó szórakozást!

Új, A5-ös méretű (az A4-es fele, tehát kb. egy átlag könyvméretű) printeket készítettem. Az egyiket Anyák napjára szánom, de persze lehet bármilyen más alkalomra is ajándékozni, vagy csak úgy, ha köszönetet szeretnénk mondani az édesanyánknak. ♥

A másik pedig az első Manka-nyomatom, majd szép lassan követi őt a többi is, ez egy születésnapi jókívánság.

Remélhetőleg már ezen a héten kaphatóak lesznek néhány budapesti boltban (majd írom), de nálam is lehet rendelni belőlük, pl. Anyák napjára bőven odaér. Írjatok nyugodtan emailt!

Mindkettő kiváló minőségű, bordázott felületű, vastag papírra készült, nyomdával készíttettem.

UPDATE: a nyomatok megérkeztek 

a Portékába (Bp, Horánszky u.27.)
az Ajándékpolcba (Bp., Hollán Ernő u. 16.)
és a Két Egérbe (Bp. Ráday u. 20.)

Régóta szeretném megírni ezt a bejegyzést:)

2009-ben, az Aranyvackor pályázaton Kertész Edina barátnőm és én A rejtélyes kulcs című mesével a Prae.hu különdíját nyertük el. A pályamunkánkra felfigyelt a Naphegy kiadó, és a meséből könyvet készítettünk, már többször írtam róla a blogon az elmúlt években. Úgy alakult, hogy közben egy kicsit pihentettük a dolgot, de most végre eljött az idő, ütött az óra, a könyv nyomdában! A rejtélyes kulcs az idei könyvfesztiválra fog megjelenni.

   (De nem az idő miatt választottam a poszthoz az órás illusztrációt, hanem azért, mert ez az egyik kedvenc képem a könyvből.)

A főszereplő két kislány, Pötyi és Pepita, akik nagyon jó barátnők, pedig szinte épp egymás ellentétei. Pötyi szertelen és vakmerő, Pepita inkább óvatos és igyekszik mindig időben hazaérni. A rejtélyeket és a titkokat viszont mindketten nagyon szeretik! Egy nap pedig egy kis kulcsocskát találnak az utcán.

 Vajon mit nyithat?

 ÉS gyertek a Pötyi és Pepita nyomoz fészbuk oldalára, izgalmas dolgokkal készülünk!

Itt pedig a nyomdai szemleívek láthatóak, emailben kaptam a fotókat a kiadótól:)

Hurrá, már április van! Nem szeretnék állandóan az időjárás miatt fanyalogni, csak jelzem, hogy nagyon várom már, hogy virágozzanak a fák, langyosodjon a levegő..

A fészbukon már írtam, hogy az áprilisi háttérképpel kapcsolatban lesz egy kis meglepetés. Hát íme, a meglepi mégpedig az, hogy a mostani, kertészkedős hangulatú háttérkép  vendégfotó itt a blogon, a nagyon tehetséges Németh Vica fotózta őket, imádom az angliai képeit (is). Jól meg is beszéltük, mi legyen, hogy legyen, de a tavasz csak nem akar ide (se) érni, az idő nem túl jó, fényből kevés van, de a képek azért szuperek lettek:)

Vica etsy boltját itt találjátok, több fotóra pedig itt, az oldalán tudtok sóhajtozni.

Válasszátok ki a nektek megfelelő arányú képet, kattintsatok rá, majd jobb klikk, beállítás háttérképként.

Fogadjátok szeretettel. 

 

 

 

És még pár kép:

 

 

Köszi, Vica! 🙂

*

Csodás hónapot mindenkinek!

 

Ott tartottunk valamikor január végén, hogy Manka a francia búcsúvacsorán eldönti, meglátogatja Emily nevű angol barátnőjét. Ezért Normandiában hajóra száll, hogy átszelje a La Manche csatornát. A könyv második felében a vidéki Angliáról lesz szó, sok-sok képpel, remélem, izgultok:)

(Ha előtte az első részt szeretnéd elolvasni, ide kattints.)

Tehát  a hajóút.

Mielőtt felszállnánk erre a rettenetesnagy hajóra, időzzünk egy kicsit Le Havre tengerpartján. Nem ez a legszebb tengerpart a világon, maga a város is inkább érdekes, mint szép, a második világháborúban szinte földig rombolták. Láttam néhány korabeli fotót egy könyvben, egy nyüzsgő kikötőváros lehetett előtte, olyasmi, mint Rouen (az első részben írtam róla). Most is egy nyüzsgő kikötőváros, de most elég eklektikus, az a fajta eklektika, amitől inkább idegenkedem, nagyon furcsa hangulata van. De az, hogy van egy tengerpartja, határozottan jót tesz neki. (Építészek sokkal többet tudnak erről a városról, mert építészetileg viszont nagyon érdekes, a második világháború után Auguste Perret tervezte és építtette újjá a várost vasbeton felhasználásával, úgy tervezve az épületeket, hogy világosak legyenek a helyiségek, minden házba jusson napfény.

Ez tehát a plázs:

Megérkezés és nagy hajó után kisebb lakóhajók:

 A Florence nevű lakóhajó valóban létezik, tetszett a színe és a neve is, így bekerült  a könyvbe. Rengeteg lakóhajó közlekedik és “parkol” Angliában a csatornarendszeren, sokan itt élnek márciustól októberig. Az ablakokon csipkefüggöny, a hajó tetején tűzifa, fűszernövények virágcserepekben, az orrában kis hintaszék, ott lehet hímezgetni a napon egy jó tea mellett (láttam ilyet).

Itt lakik Emily, egy csodás kis házban, egy rózsakert közepén:

 Ha valaki megkérdezné, mi hiányozna  a legjobban Angliából, azt hiszem, első helyen a vidéki házakat említeném. Helyes kis farmok, kanyargó utcák, lakóházak, a vörös tégla a fehér ablakkeretekkel, nemritkán színes ajtókkal, és a sok zöld növény, virág, rózsa. Annyira otthon érzem itt magam, hogy az leírhatatlan. Ez a rusztikus hangulat lenyűgöz, pedig falusi (liba) lány vagyok, tehát nem a városi lány szemével tűnik romantikusnak a dolog. Imádom.

 Erről a házról mintáztam Emily otthonát. Mellette, jobboldalt, egy kicsit látszik, van egy nagyon vicces fa!

Teljesen a házhoz lapul, mintha bújócskát játszottak volna, csak őt elfelejtették volna megtalálni.

Ez is egy kedvenc.

Futórózsa

 Ez Walesben van, egy cuki kis pub, a teljes épületet befutották a növények, ősszel meseszép lehet.

 Ez itt Beatrix Potter farmja, szegényt már megint iderángatom ( itt már írtam róla), de az ő kertje is csodaszép volt.

és egy színes ajtó:

A következő oldalon a bárányok jönnek:

 Manka régóta álmodott arról, hogy megölel egy puha bárányt. Én is szoktam erről álmodozni, de ennél közelebb még nem jutottam hozzá:

Nem is tudom, melyikünk volt jobban megijedve  a másiktól.

 Ők itt nyírás után vannak:)

Ők nem engedik.

Egy kis zöld még az oldalpárhoz:

Ez itt régen egy vízimalom volt.

Ez a kép nagy kedvenc.

Ez pedig a kőkerítés, ami az illusztráción a pöttyös sávok. Úgy tudom, ezek a kerítések azokból a kövekből épültek, amiket a földművelés közben kiforgattak a földből. Elég köves itt a talaj.

A következő képen a viktoriánus Mankák jelennek meg, festményeken.

 E kép múzsája Sudbury Hall, erről is írtam már többször, itt forgatták a Büszkeség és balítéletben Pemberley belső jeleneteit, ez volt Mr. Darcy otthona.

A leginkább felismerhető a hosszú galéria, ami a filmen így nézett ki:

és ilyen most:

 Állati jó, hogy a fényviszonyoktól eltekintve, ez ugyanaz a kép:) A szőnyeg is.

Az ott egy gyerek a szőnyegen, aki egy kicsit hisztizett.

De Mr. Darcy portréja nem lóg a falon, megnéztük:)

Ez pedig a kilátás a hátsó parkra.

A következő oldalpáron az időjárást taglalom. Nem kell hozzá sok szó, tényleg sokat esik. Mikor esett, kevesebbet fényképeztem.

 A teázós oldal következik.

Lehet, hogy snassz dolog, de mióta itt vagyok, elkezdtem gyűjteni a  teáscsészéket, bögréket. Mondjuk viszonylag soha nem veszek boltit, inkább a bolhapiacokon nézelődünk, vagy a kastélyok ajándékboltjaiban (ahol nagyon drága minden, egy szívecskés bögrével már háromszor elváltunk egymástól, remélem, még megkaparinthatom!). Hogy bemutassam őket, írok majd egy külön bejegyzést, de hogy ne maradjon a teás szekció fotó nélkül, megmutatom, miből iszom minden reggel a teám:

Nyáron vettem, a Beatrix Potter farmja melletti kisbótban. Najó, méregdrága shopban. Azóta persze annyi helyen belefutottam már különböző csészékbe és szettekbe, el sem kellett volna utazni érte ilyen messzire!

És az utolsó kép, Manka hazaérkezik, éppen nyitja a kertkaput.

Erről a képről sem tudok fotót mutatni, mert még nem érkeztem haza. Bár mostmár van itthon és otthon is, mindkét helyen jól érzem magam, de leginkább útközben vagyok, ami rugalmasságra tanít. Hazudnék azonban, ha azt mondanám, nem vágyom nagyon az állandóságra.

A könyv végén, mintegy meglepetésként, egy kis fotóalbum található azokkal a fotókkal, amiket a normandiai és az angliai kirándulásaim alkalmával készítettem, és idáig csak online, a blogon vagy a fb-on voltak láthatóak:

 A Loire-menti kastélyok, Etretat, Le Havre, Rouen,

 Rouen, Honfleur, Sudbury Hall (kívülről!), mező és tengerpart,

 lakóhajó előtt, útközben, Beatrix kertjében, Lyme Parkban, és hortenziák között.

*

Eddig tartott a mese mára.

A könyv tavaly novemberben jelent meg a Cerkabella kiadó gondozásában, a nyomdai előkészítés régi kedves barátom, Petényi Tibor munkája.

Ha szeretnétek, itt tudjátok megrendelni, a Bookline oldalán (kedvezménnyel), de általában kapható a gyerekkönyvesboltokban is, mint például a Pozsonyi Pagony (Bp, Pozsonyi út 26), vagy a Két Egér (Bp, Ráday utca 20).

Köszönöm, hogy velem tartottatok:)

Minden mással jobban kellett volna ma haladnom, de annyira várom már az igazi tavaszt, hogy muszáj volt befejeznem ezt a két tavaszi Mankát, vettem egy csokor tulipánt, és ültem a fényképezőgéppel a kezemben, várva, hogy a szél elfújja a felhőket.

A szép, virágos anyagot egy kedves barátnőmtől kaptam, és két mankányi volt a mérete. Illetve maradt még egy fél, ha egyszer lesz időm régi típusú mankatáskát varrni, akkor ahhoz fogom felhasználni. Mivel az idő mint olyan, rohan, eredetileg nem is terveztem virágos, tavaszi Mankákat varrni, mondván, hogy épp elkezdek anyagot vadászni hozzá, és már úgyis június van, de így könnyű dolgom volt. Ezekkel a zöld pöttyös lábakkal meg úgy voltam amikor megvettem az anyagot még karácsonykor, hogy nekem túl élénk, túl sok lesz, de kiderült, hogy inkább kevés lesz, mostanában minden Manka ilyen végtagokért áll sorba.

Szeretik.

Hogy egy kicsit különbözőek legyenek, egyikőjük zöld masnit kapott a “nyakába”, a másik pedig rózsaszín pompomokat az arca köré. Szeretem, mikor így összeállnak a dolgok, nem is tudok most dönteni, melyikük a kedvesebb.

 Szóval így nézett ki ma az asztalom: